A bajnoki döntőről a beszámoló az alábbi link-en olvasható.

Ismét a világ élvonalában címmel olvashatnak kedves szurkolóink a csapatunkról. :)

Május utolsó hétvégéjén óriási megtiszteltetésben volt részünk. Mi, a PIREMON SE nyíregyházi ülőröplabda csapatának tagjai, részt vehettünk az immár 14. alkalommal megtartott, és a világ legerősebb ülőröplabda tornájának tartott versenyén. Mindezt az ülőröplabda fellegvárában, Bosznia-Hercegovinában, annak is a Szarajevó nevű fővárosában rendezték meg.

Utazásunk pénteken reggel 6.30-kor kezdődött és Budapest érintésével, átszelve Magyarországot, keresztül Horvátországon, a Boszniai-Szerb Köztársaságon át, röpke 14 órás buszozás után, este 21.30 óra körül megérkeztünk a Balkán szívébe.

Az út hosszú, kanyargós, de hegyekkel csipkézett volt, ahol egy Bosna nevű patak, amely néha lábbal átjárható, néha már folyóvá duzzadt, mint jó túravezető elkísért minket egészen a szálloda bejáratáig. Sokunkban felmerült, hogy a környék adottságai milyen gazdagságot nyújtanának az országnak, és milyen lenne, ha ez a vidék például Ausztria részét képezné. Szerintem még a tiroli hegyekkel is felvenné a versenyt. Ezzel szemben, nagyon sok helyen még mindig tanúbizonyságát láthattuk, hogy milyen pusztítást okozott az immár 20 éve véget ért dél-szláv háború. Nagy kontrasztot jelent egy 20 emeletes irodaház a főutcán, amely mellett egy lebombázott, a romokat graffitikkel ”díszített” volt szálloda csúfít el. Aztán kicsit tovább lépve a különböző emeleteken lakó, egyik napról a másikra idegenekké váló szomszédok, irányított golyózápor általi elpusztításának nyomait ma is durván láttató, lakótelepi háztömbök között az iszlám mecset, teljesen újjáépített épülete nyújt amolyan közösségi központot, aminek köszönhetően mégis nyugodt érzés kerít hatalmába.

Efféle kettősségek között érkeztünk meg, a repülőtértől nem messze található, Ilidza városrészbe, ami a főváros nyugati oldalán, egy szállodákkal, parkokkal, sétányokkal ellátott nagyon szerethető szeglete Szarajevónak. Mivel utunk során némi késésbe kerültünk, így már menet közben jeleztük a rendezőknek, hogy legyenek szívesek megvárnia a vacsorával és a technikai értekezlettel. Ők biztosítottak minket, természetesen megvárnak. Így is lett. Viszont a technikai értekezleten szembesültünk először azzal, hogy mekkora világversenyen is vagyunk jelen. Minden csapat képviselője 3-4-5 emberrel képviseltetve magát (ebben azért nem maradtunk le), egyforma szerelésben megjelenve várt már minket a szálloda egy nagyobb termében. Sajnos nekünk nem áll rendelkezésünkre egyforma egyen felszerelés, vagy olyan ing, esetleg olyan póló, amelyben bátran megjelenhetünk, így az első döbbenet itt ült ki az arcunkra. Bár nem jelentett semmilyen hátrányt az értekezleten, de mégis Magyarország elsőszámú, huszonhatszoros bajnok és kupagyőztes csapatát képviselve picit elszégyelltem magam, hogy mi miért nem tudunk még itt tartani a feltételekben. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy ne próbálkoznánk cégeknél, sportboltoknál, áruházaknál, épp ellenkezőleg, sok helyen voltunk, de amíg egy garnitúra mezt (kb. 50.000 - 60.000.- Forint beszerzési áron) sem sikerült még támogatásként kapnunk, pedig rendkívül kis kiadást jelent, a reklámérték nagyságrendjével szemben, addig ez örök probléma lesz. Nekünk még késő este is az volt a logisztikai feladvány, hogy milyen mezből tudunk 11 db-ot összeszedni. Sajnos csak egy garnitúrából sikerült, így a másik két meznél az eltérő színben játszó liberó játékos szerepeltetésére voltunk szorulva.

A második jelképes pofont akkor kaptuk, amikor megtudtuk a jelenlévőkről, hogy rajtunk kívül mindenki repülőgéppel és napokkal előbb érkezett, és később távozik, mint mi. A brazil válogatott 2 hete tartózkodott már kint, míg a holland, amerikai és azeri válogatottak, illetve a német bajnokcsapat 3-4 nappal hamarabb megérkezett, és edzőmérkőzéseket játszottak egymás között. továbbá, némi hátrányt is jelentett, hogy csoportellenfeleink, péntek délután már lejátszották első meccseiket, így szombaton eggyel kevesebb mérkőzést játszanak, mint mi. Hogy, mekkora lemaradásban vagyunk a feltételek biztosításában, az kb. 20 perc alatt kiderült, de amiért ezt a tornát a fő célunknak tekintettük, miszerint hosszú évek kihagyása után, mérettessük meg magunkat, mérjük fel a lemaradásunkat a nemzetközi elithez, az csak a szombati versenynapon kerülhetett napfényre.

Első mérkőzésünket a horvát válogatottal játszottuk, amely Európa 6. helyezett csapata, évi több mint tízmilliós költségvetése van a válogatottnak, idén francia, olasz és holland versenyeken jártak (pedig még csak májust írunk), és bár 3 játékosuk hiányzott, így is a rendkívül agresszív dél-szláv stílusú játékot játsszák. Ennek ellenére, csapatunk ellentmondást nem tűrően nyerte meg az első szett. Sejtettük, hogy ellenfelünk felhergeli magát, és ennek megfelelően egy végletekig izgalmas 27:25-re végződő győztes szettel, 2:0-ra kipipáltuk őket. A torna érdekessége, hogy a tíz csapat, 2 db ötfős csoportba sorsolva, 2 nyert szettes meccseket játszik a csoportküzdelmek során, és csak a helyosztó mérkőzések mennek 3 nyert játszmáig.

Második ellenfelünk az örökös bajnok, Németország legnagyobb mozgássérült klubja, a BAYER gyógyszergyár által támogatott Leverkusen csapata volt. A csapatuk ásza, a 210 cm körüli Dominik Albrecht, aki nagyszerűen tartottunk az első felvonásban. Volt idő, amikor 10 ponttal vezettünk ellenük, de a német mentalitás és precizitás meghozta nekik a gyümölcsöt, így megfordítva a szettet kikaptunk tőlük. A második játszmában már a fellelkesedett német fiatalok, könnyebben felül kerekedtek a fáradni kezdő játékosainkon. Sajnos ebben a meccsben egy bravúr maradt benne, mert kézzel fogható lett volna a siker.

Harmadik mérkőzésünk a hazai csapat, a Fantomi Sarajevo gárdája volt, ahol, mint ha egy gyorsan mozgó fal ellen kellett volna játszaniuk a fiúknak. Ennek ellenére a csoportellenfeleink közül mi szorítottuk meg a legjobban az Olimpiai, Világ és Európa bajnoki játékosokból álló helyi erőt.

Utolsó csoportmérkőzésünk az USA válogatottja volt. Náluk külön érdekesség hogy a 12 játékos mellé, 6 kisegítő személyzet tartozott. Ráadásul minden csoportmeccset statisztikus elemzett ki nekik, így mire a nap végére értünk, már mindent tudtak rólunk, kis túlzással még a cipőméretünket is. Ettől függetlenül a Piremonos játékosokat a szívük vitte előre, és meglepő fölénnyel megnyerték az első játszmát. Ezután viszont ismét jött a ”régi kísérőnk” a fáradtság, és nagyon szoros végjátékban, de a második szettet elvesztettük. A harmadik játszmát megint erősebben meghúzta a csapatunk, és 10:8–as állásnál több hibát is elkövetve hagytuk kicsusszanni a mérkőzést a kezünkből. Nagyon bosszantó volt, mert itt már csak a küszöböt kellett volna átlépnünk, de megbotlottunk benne. Így a csoport 4. helyén végeztünk.

Hogy milyen kiegyenlített volt a mezőny, arra a másik csoportban is volt bizonyíték. A csoport második oroszok kikaptak Hollandiától (aki negyedik lett a csoportjában), Az EB 11. helyezett azeri válogatott megverte az EB 5. helyezett hollandokat. A világ második legjobbja, Brazília pedig megszenvedett a horvát bajnok klubcsapat és az azeri válogatott ellen is.

A csoportmérkőzések után, vasárnap reggel került sor a 7-8. hely eldöntésére. Itt, a Holland válogatott volt az ellenfelünk. Rendkívül pulzáló, oda-vissza labdamenetekkel tarkított mérkőzést játszottunk, amelynek jó szokás szerint megnyert első, elvesztett második szett lett a vége. A mindent eldöntő harmadik játszmában sokáig vezetve, majd hátrányba kerülve folyt a küzdelem, de olyan küzdelem, hogy a csarnokban tartózkodó minden ember, a büfében ezerrel cigiző kilátogatók (rendkívül idegesítő szokás), de még a másik pályán melegítő másik két csapat is megszakítva a melegítést a mi mérkőzésünket figyelte. És hogy a sor milyen? Amit előző nap elvesztettünk nyert helyzetből, azt most kellett volna megnyernünk vesztett állásból. A holland csapat 14:10-re vezetett a döntő szettben, azaz mindössze egy gyenge pontocskára lett volna szüksége, amikor a magyar szív nem engedve a rosszabb körülmények, és az örök pénzhiány által indukált, sokkal gyengébb felkészülési lehetőségek okozta fáradtságnak, szinte önkívületi állapotban, 4 meccslabdát hárítva, megfordítottuk a mérkőzést és 18-16-os végeredményt elérve legyőztük a narancsmezesek gárdáját.

Hetedikek lettünk! Hetedik egy olyan tornán, ahol az olimpiai negyedik Egyiptom, Európa negyedik Ukrajna, Afrika harmadik Algéria nem is indulhatott el a nagyszámú túljelentkezés miatt! Csodálatos eredmény egy olyan csapattól, akik a mindennapi munkavégzés mellett, heti két alkalommal edzve, szabadidejükből áldozva sportolnak. Míg a mai ülőröplabda már a heti 10 edzést végző gladiátorokról, a külföldi bajnokságokban (brazil, iráni) pénzért játszó ”zsoldos” játékosokról szól.

Minden elismerésem a CSAPATÉ, mert bár ott voltam, de a nyaki gerincsérvem miatt minimális epizódokra beugorva, vezércserével, egy sosem gyakorolt, új felállásban, új játékosokkal érték el ezt az eredményt. Egy olyan eredményt, amely méltó visszavágása lehet a napokban elhíresült MPB vezető, Gömöri Zsolt és díszes társasága által leírt, éveken keresztül ellehetetlenített, saját szavai szerint ”pofozógép” szerepkörre ítélt magyar férfi ülőröplabdának. Köszönjük a semmit, Önök nélkül jobban megy…

A harmadik helyezést, a német csapatot 3:0-ra megverő orosz válogatott, míg a döntőt a brazil válogatottat (annyi játékossal jöttek a tornára, hogy ketten fel sem fértek a kispadra) 3:1-re legyőző Fantomi gárdája nyerte. Nagy örömünkre szolgált, hogy az idén novemberben Nyíregyházára tervezett, nemzetközi versenyünkre, amit itt mutattunk be először, nagy érdeklődés mutatkozott (pl. Horvátország, Bosznia, Németország, Hollandia), és még olyanok is érdeklődtek, akiket nem is terveztünk meghívni (pl. USA, Brazília, Azerbajdzsán) Az egész összegzéseként megállapítható, hogy a sportágunk rendkívül felgyorsult, kitűnő, már-már élsportolói erőállapotot igénylő teljesítménnyel, rendkívül sok anyagi ráfordítással, modern eszközök és személyzet felhasználásával szépen elhaladt mellettünk, de nem annyira, hogy az előbbieket felismerve, MEGTEREMTVE (itt kell a nemzeti összefogás, nem egyéb humbug történeteknél) ne tudja behozni a magyar emberek szorgalmas, alázatos, és tehetséges mozgássérült sportolói társadalma. Kíváncsi vagyok, mi lesz egyszer, ha ugyanazon feltételekkel indulhatunk…

A csapat tagjai voltak: Kovács Gábor (csapatkapitány), Járási Ferenc, Makarovszki Sándor, Mányák Attila, Kertész Róbert, Kovács László, Domokos András, Domina József, Peres János, Botos Fruzsina,Vitéz Gábor. Edző: Raska Gyula

A hétvégén Nyíregyházán megrendezett fordulóról a szon.hu-n olvashatnak szurkolóink az alábbi linken.

           http://www.szon.hu/nem-tud-hibazni-a-piremon/2820569

A mérkőzéseknek a Bem Iskola ad otthont, további információt az alábbi linken olvashatnak kedves szurkolóink.

Folytassa, Piremon – immár itthon

Hogyan és mikor került az életedbe az ülőröplabda?

2010-ben Batai János és Gál János tudomást szereztek a 2008-ban történt balesetemről. Megkerestek és a invitáltak, hogy próbáljam ki magam az ülőröplabdában. Előtte ugyanis kézilabdáztam, nem állt messze tőlem a sport. Elmentem egy edzésre, ahol először csak figyeltem a fiúkat, ismerkedtem velük és magával a sportággal. Megtetszett a légkör és mivel mindenféleképpen szerettem volna egy olyan elfoglaltságot, ahol hasznosan töltöm az időmet, így nem volt szükség további noszogatásra.

Mit jelent számodra most az ülőröplabda?

Elég nehéz volt elsajátítani a röplabda fortélyait, mivel előtte sosem próbáltam, sokszor fel akartam adni, amit a csapattársaim nem engedtek, amiért nagyon hálás vagyok, hisz mostanra az életem egyik legfontosabb részévé vált, beleszerettem az ülőröplabdába. Nagyon szeretek edzésre járni, mindig várom a meccseket, tornákat, a második családommá vált a csapat. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem csapattársaimnak eddigi támogatásukat, és kiemelném Kovács Gábort és Radasovszki Gábort, akik a pályán kívül is sokat segítenek.

Hogyan és mikor került az életedbe az ülőröplabda?

1986-ban a televízióban láttam először ülőröplabdát. Érdeklődve figyeltem az akkori pécsi Világbajnokságot, hiszen abban az évben vesztettem el az egyik lábam. 1988-ban találkoztam Gál Jánossal, akinek az invitálására kerültem a csapathoz. Piremon SE tagja 1990-ben lettem, akkor Szekér László irányította a csapatot, akinek nagyon sokat köszönhetek. Rengeteget foglalkozott velem, hogy minél hamarabb teljes értékű játékos lehessek.

Mit jelentett ez akkor számodra?

Igazság szerint hobbiként kezdtem el, mert ez nagyon jó rehabilitációs lehetőség volt számomra mind mentálisan, mind fizikálisan. Egyáltalán nem bántam meg, életformámmá vált. Nagyon büszke vagyok a sikereinkre, amelyek bizonyítják, hogy az ülőröplabda a szabadidős elfoglaltságból magas szintű sporttevékenységgé alakult az évek során.

Hétvégén megkezdődött az ülőröplabda bajnokság folytatása, amiről a beszámoló a Szon.hu-n, a következő linken érhető el.

Hogyan és mikor került az életedbe az ülőröplabda?

1985-ben Gál János és Tóth István megkerestek, hogy lenne-e kedvem ehhez a sportághoz. Akkor Szekér László volt az edző, elmentem néhány edzésre, ismerkedni egy kicsit, aminek az lett a vége, hogy ott ragadtam a fiúk között. Nagyon élveztem már újoncként is, hogy ide kerülhettem. Az első célom az volt, hogy minél hamarabb a csapatba kerüljek, a pályára, minél többet játszhassak. Ahogy egyre biztosabb voltam következő lépésként a válogatottságot céloztam meg. Hamarosan sikerült a nemzeti válogatott tagjaként is szerepelnem.

1988-ban, a START vállalatnál dolgoztam, ami kifejezetten megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztat. A START támogatásával megalapítottuk a Sportula SE-t, hogy egyre több csapat legyen, amivel izgalmasabbá tehető a bajnokság, illetve több játékos felkutatásával a nemzeti együttes is biztosabb alapokra támaszkodhat. Ebben az időben így két röplabda csapata volt Nyíregyházának.

Mit jelent számodra ez a sport?

Most 5 évi szünet után álltam vissza, mert nagyon hiányzott a mozgás és a társaság. Az eddigi sikereinket nagyon jó érzés felidézni, minden egyes meccs, torna, győzelem, együtt töltött idő örök emlék marad.