piremon

piremon

Beszélgetés Vitéz Gáborral a Piremon SE csapatkapitányával

Hogyan és mikor....? 1. rész

2015. február 27. - piremon

Hogyan és mikor ismerkedtél meg a röplabdával?

Általános Iskola negyedik osztályában kezdtem el ismerkedni a röplabdával, a 17-es számú, ma Kazinczy F. Általános Iskolában. Újvári József kezei alatt tanultam meg az alapokat. Elég sikeres kis csapatunk volt. A 7.-8. osztályosok bajnokságában, az országos döntőben, 3. helyet szereztünk a csapattal, és mindössze 1 szetten múlt, hogy elsők legyünk. Az ellenfelünk a Kaposvári Sport Iskola volt, ahol akkoriban Mészáros Dömötör, (későbbi sokszoros felnőtt válogatott játékos) volt a húzó ember.
Ezután a középiskolában az ÉVISZ-ben meghonosítottuk a röplabdát. Meghonosítottuk, mert kifejezetten sikeres, kosárlabdás iskola volt, de egy röpis társammal, Román Robival, feltettük az iskolát a röplabda térképére is. Később innen került ki Veres Peti is, aki a mai magyar röplabda egyik legsikeresebb játékosa. Talán büszkélkedhetek egy kicsit, hogy a kezeim alatt kezdett ismerkedni a röpivel, mert az iskolai edzéseket én tartottam akkoriban. Erre az időszakra különösen szép emlékkel gondolok vissza, mert olyan fiatalokkal ismertettük és szerettettük meg a röplabdát, akik a megye kisebb településeiről bekerülve a megyeszékhelyre, még nem is hallottak a röplabdáról, nem hogy játszották volna.
Velük együtt jutottunk el minden évben az országos döntőkbe, ahol minden ellenfélnél, minimum 4 képzett röplabdás ütögette a labdát, míg nálunk 2 embernek volt csak előképzettsége.
Általános iskolás koromtól kezdődően benne voltam az összes korosztályos válogatottban, játszottam a nyíregyházi röplabda klub összes korosztályos csapatában. A junior bajnokságban a bronzérmet szereztük meg anno. A felnőtt keretbe 16 évesen kerültem, de a főiskolai tanulmányaim idején már csak az edzőtáborokban és nyáron készültem a nyírségi klubbal.
Jó szokás szerint a főiskolai bajnokságban is rögtön az első évben országos döntőbe jutottunk, majd még a következő két évben is (diplomaszerzésig) a négyes döntőben játszhattunk. Talán a bronzérem volt a legjobb eredményünk, de akkoriban Debrecenben nem volt élvonalbeli csapat, így a mi csapatunk volt az egyedüli a négyes döntőkben ahol nem játszott élvonalbeli játékos. Nagyon jó szellemű társaság volt, és ez volt az ereje. A mai napig is tartjuk a személyes kapcsolatokat, csak már családostól találkozgatunk.

A közép- és főiskolai években ismerkedtem meg a strandröplabdával, amit iszonyúan szerettem. Nekem találták ki. Alacsony játékosnak számítottam a röplabdában, de pontosak voltak az érintéseim, jól láttam a pályán, és olvastam az ellenfél játékát. A főiskolás társammal, Kerti Gabival nyertünk is pár Kelet-kör fordulót, ami az akkori mezőnyt tekintve (40-50 csapat, élvonalbeli játékosokkal) igen dicséretes teljesítmény volt.

Mikor kezdtél el ülőröplabdázni?

1999. augusztusáig minden sínen volt, lediplomáztam, rögtön el is helyezkedtem a szakmámban, a nyáron több strandröpi versenyt is nyertünk, és összesített második helyen végeztünk a Kelet-kör bajnokságban, megkeresett az élvonalbeli kazincbarcikai röplabda csapat vezetője, hogy igazoljak hozzájuk, az akkoriban bevezetett liberó posztra. Ráadásul megismerkedtem Pataki Andreával, aki később a feleségem lett. De, ahogy lenni szokott, minden jónak vége szakad egyszer... Szeptemberben autóbalesetet szenvedtem, és nem hogy a sportpályafutásom, de a végtagjaim és az életem is nagyon pengeélen táncoltak. Ezúton is szeretném megköszönni dr. Csedreki László főorvos úrnak, mindenkori csapatának és mindazoknak, akik a hosszú felépülésem során bármilyen segítséget nyújtottak, hogy bíztak bennem. Minden napomat megpróbálom úgy élni, hogy az áldozatkész munkájuknak értelmet adjak és büszkén tekinthessünk egymásra. Ők összeraktak testileg és lelkileg, én pedig nem herdálom el a kapott lehetőséget.
A családom, barátaim és a feleségem nélkül nem ment volna a felépülés, szükség volt a kitartásukra, mert nem voltam egy egyszerű eset. Egy örökmozgó embernek egyik pillanatról a másikra felfogni, hogy nem fog soha többé ugrálni, szaladni, labdába rúgni, nem kis traumát jelent, így természetesen a depresszió jelei rajtam is rögtön megmutatkoztak. Decemberben, amikor már haza kerültem a kórházból, mondhatom, hogy talán a legjobbkor jelentek meg nálunk az ülőröplabdások, és invitáltak közéjük. A 2000-es évet már velük együtt kezdtem, és bár friss sérültként még kimaradtam a Sidney-i paralimpiai csapatból, de akkor indult el az ülőröplabdás pályafutásom.

Mit jelent számodra ez a sport?

Az új életem mozgató rugója lett, itt szereztem vissza az önbizalmam. Azt az önbizalmat, amit a balesetből adódott testi fogyatékosságom totálisan lerombolt. Mivel a csapatnál mindenkinek volt sérülése, a többségnek sokkal súlyosabb is mint nekem, ráadásul ez teljesen megszokott, hétköznapinak számított köztünk, beszédtémaként is inkább csak viccet csináltunk ebből, rengeteget segített, hogy elfogadjam magam olyannak amilyen lettem, sőt talán kicsit hiúbbá is váltam, és próbáltam az egészséges élethez közelebb kerülni. Nehéz volt elfogadni, hogy a megmaradt képességeim korlátokat állítanak, olyan másoknak egyszerű, hétköznapi tevékenységek elé, amelyeket az előző 22 évem során játszi könnyedséggel megcsináltam.
Mivel előképzettségem volt, így nem jelentett gondot az érintések elvégzése, de a mozgás teljesen szokatlan és fájdalmas volt. Nagy kínok között tanultam meg, hogy míg állóröpiben lábbal érsz oda minden labdához, itt ugyanezt csak a kezeddel, és ha van, a lábaddal rásegítve teheted meg. Viszont volt miért felkelnem nap mint nap, alig vártam, hogy elteljen az edzések közötti pár nap. Célt adott ahhoz, hogy sokkal komolyabban vegyem a kezeléseket, gyógytornát, napról napra erősebb és szellemileg összeszedettebb voltam. Nagyon fontos motivációt jelent az ülőröplabda, mert nyíregyházi, de országos szinten is kiugróan sikeres csapatba kerültem, ahol meg kell felelni a követelményeknek. A csapatnál mindig is az elvégzett munka volt a siker kulcsa, ettől voltunk, vagyunk jobbak, mint mások. Külön öröm, hogy felnőtt válogatott lehettem a 2001-es évektől. Szerepeltem ötször Európa Bajnokságon, egyszer Világbajnokságon, és tízszer Bajnokcsapatok Európa Kupája versenyen. Erre nem gondoltam volna a kórházi ágyon fekve, de a lehetőség megtalált, és én éltem vele. Erre szeretném buzdítani a sérült embereket, fiatal gyerekeket. Ne bújjanak el, jöjjenek közénk, mert itt az egész életükre elegendő önbizalmat és elfogadást kapnak. A sport adta sikerek, célok, elismerések segítettek hozzá, hogy a szakmámat is, bár nem olyan feltételekkel és célokkal, mint a baleset előtt, de folytatni tudtam. Nagyon örülök, hogy a két kislányom a normális mindennapi tevékenységeken túl, még sportolni, és küzdeni is látnak. Remélem, ők is legalább ilyen kitartóak lesznek az élet bármely területén.

Mesélnél egy kicsit a csapatról?

A 2000-es évek elején még világszínvonalon volt a csapat, amit a sok nemzetközi dobogós helyezés is mutat. Sajnos a korábbi főszponzorunk 2005-ben kilépett mögülünk, és onnantól minden évünk egyre nehezebb lett, sokkal kevesebb felkészülési és megmérettetési lehetőségünk volt. A csapat egy része kiöregedett, és nálunk is felütötte a fejét, a korábban nem mutatkozó játékos hiány. Mindezek ellenére nemzetközi versenyeket rendeztünk, amelyeken jól is szerepeltünk, de szinte mindig egy helyezéssel lemaradtunk a dobogóról. Sajnos országos szinten eluralkodott a csapatokon és vezetőkön, az eredményeink miatti irigység, ami szövetségi szintre is begyűrűzött, így nagyon sok vitánk volt még a közelmúltban is velük. Rengeteg támadás és ígéret váltotta egymást, ami lefaragta a csapat kedvét is a folytatáshoz, így 2011 és 2013 években nem is indultunk a bajnokságban és kupában. Volt, hogy 3-4 emberrel edzegettünk, de nem láttuk az értelmét sem, és csak a mozgás, egészségre alkalmas mivolta miatt járogattunk edzésre. Ezekben az időkben eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, egyben tartom a csapatot. Szervezkedtem, pénz után járkáltam, embereket agitáltam, edzést tartottam, új játékosokkal külön foglalkoztam. Nagyon fárasztó időszak volt, és nem is élveztem különösebben, mert nem láttam a tüzet a játékosok szemében. Ettől függetlenül, sok meghívásunk volt külföldi tornákra, mert a csapatunk még így is erősnek számított. Sajnos ezeket a meghívásokat, anyagi fedezet hiányában nem tudtuk abszolválni. A csapattal, tavaly történt meg először, hogy kikaptunk a Vác és a Kikinda gárdájától is bajnoki meccsen. Ezeken a meccseken is sokan hiányoztak munka és betegség miatt. Volt, hogy pont 6 emberrel utaztunk el, amennyien játszhatnak egyszerre a pályán...
De itt is, szinte az utolsó utáni pillanatban jött a segítség. Raska Gyula megkeresett, hogy Ő és egy jó barátja, szeretne beszállni az ülőröplabdába és nem csak edzőként. A csapat új erőre kapott, visszatértek régi játékosok, csatlakoztak újak, és szinte minden edzésen 10-11 fővel tudunk gyakorolni. Jelenleg mi vagyunk az egyetlen csapat Magyarországon, akik kizárólag sérültekkel is ki tudnának állni egy ülőröpi mérkőzésen. Nagy fába vágták Gyuláék a fejszéjüket, mert a siker benne van a csapatban, amihez rengeteg edzésre és sok nemzetközi mérkőzésre lesz szükség. Mindezek pedig sok-sok pénzt igényelnek. Viszont, ha jó körülmények és stabil háttér lenne mögöttünk, 1-2 éven belül megint az európai elithez tartozhatnánk. A csapatunk egy olyan gépezet, amelynek kis olaj és üzemanyag kell, hogy aztán magától megbízhatóan működjön.
Közben megtörtént a klub vezetőségének megváltoztatása, így lassan az új vezetés kezébe kerül az irányítás és ezzel együtt a felelősség is a fenntartáshoz.

Mik a terveid, terveitek hosszú illetve rövidtávon?

A terveim nagyok, amit már évek óta megálmodtam.

Rövidtávon a csapat anyagi helyzetének stabilizálását, a folyamatos edzésmunkát szeretném elérni. Nagyon jó lenne egy edzőtábor, ahol 5 nap alatt, 1,5 hónap edzésmunkáját tudnánk elvégezni.
Rövid távú cél a Magyar Kupa megnyerése után a bajnoki aranyat is bezsebelni, ami jó alap egy további fejlődési szintre lépéshez. Szükségünk lesz a sportfelszereléseink megújítására, amire már látszik némi remény.

Középtávú tervem, tervünk, bemutatók rendezése, ahol a nagyközönség előtt is bemutathatjuk ezt a mozgássérült sportot, kipróbálási lehetőségek biztosításával. Saját példámon tudom, hogy nagyon sok röplabdás még életében nem látott és próbált ki ilyen sportot. Nekik is szeretnénk lehetőséget adni a kipróbálásra az ilyen bemutatókon.
A bemutatókhoz rendkívül fontos lenne egy mobilpálya beszerzése, amelyet kb. 1 óra alatt elemekből össze lehet állítani. Reményeim szerint erre is sikerül mecénást találnunk.
Európa legjobb, (bajnoki első) klubcsapatait szeretnénk egy meghívásos tornán vendégül látni. Évről-évre több külföldi tornán szeretnénk részt venni. Nagyon szeretném elérni, hogy 2 éven belül Általános Iskolai ülőröplabda bajnokság legyen Nyíregyházán. Ilyen soha nem volt és jelenleg sincs az országban, így precedens értékű, nagy hírverésű lehetne. Minden iskolában vannak felmentett, kevésbé vagy súlyosabban sérült gyerekek. Az Ő megtalálásuk és bevonásuk fő fontosságú lesz ebben a témában. Együtt játszhatnának az egészséges gyerekekkel, így közelebb tudnánk hozni őket egymáshoz. Ennek a bajnokságnak névszponzort kell találnunk, akinek jó lehetőségei lesznek a megjelenésre, reklámra.
Középtávú cél az iskolai bajnokság monitorozása mellett, a kiválasztás és az utánpótlásképzés beindítása. Továbbá, az idősebb játékosaink szakmai tudásának felhasználásával, és edzői képzésükkel, saját lehetőségeinkből kívánjuk kinevelni az utánpótlás edzőket, ezzel pedig munkalehetőséget szeretnénk biztosítani a sérült társainknak edzőként, gyúróként. Így szeretnénk megvalósítani a teljes rehabilitációt, ahol sport, közösség, siker és munkalehetőség is adott lesz mindenkinek, aki szeretné elérni.

Távoli cél egy nagyszabású európai vagy világverseny rendezése, sok csapattal, női-férfi mezőnnyel. Például a legutóbbi, Lengyelországban rendezett, világbajnokságon 28 csapat indult, ami 300 fő feletti játékos számot jelentett, plusz még kb. 100 fő a kísérői és szövetségi emberek létszáma. Célunk lesz, hogy egy saját célra használható, minimum 15 fős buszt sikerüljön megszerezni, amivel komoly megtakarításokat érhetnénk el az utazási költségeinknél, ráadásul bérbeadás után, még bevételre is tehetünk majd szert, amit az utánpótlásunkra fordíthatnánk.
Távoli cél még, az iskolai bajnokság középiskolai szintű beindítása és az Általános Iskolai bajnokság megyei, majd országos szintűvé tétele.
Nagyon fontos állomás lenne a jövő szempontjából egy akadémiai képzés elindítása, ahol a városi, megyebeli, sőt határon túli, magyar ajkú sérült és egészséges gyerekek egy helyen tanulhatnának, sportolhatnának, ezáltal a napi kapcsolat miatt, komoly kötődések lennének egymáshoz, a városhoz, és az ülőröplabdához. Mire főiskolára vagy egyetemre kerülnének, már kész játékosokként, Európa és a világ legjobbjaiként, az ülőröplabda jelentené számukra a fő életmódot.

Mit vársz ettől a szezontól?

Elsődleges célunk, hogy magyar viszonylatban ismét a nyíregyházi klub legyen a címvédő a kupa és a bajnoki küzdelmekben is. A Magyar Kupát nem is olyan régen, egészen meggyőző teljesítménnyel, szett veszteségek nélkül nyertük meg. A bajnokságban lesz min javítanunk, mert ősszel, amikor még szinte a visszatérésünk első edzéseit rendeztük, 2 vereség is becsúszott. De ez extra motivációt adott a play-off mérkőzésekre, ahol a legjobb négy együttes mindegyike, 3 fordulóban, fordulónként körmérkőzéses rendszerben, azaz naponta 3 meccset játszik majd le. Ez igen megerőltető lesz, mert a legnagyobb nemzetközi versenyek előírásai szerint is max. 2 mérkőzést játszhat egy csapat egy nap alatt. Ebből kifolyólag, jól kell sáfárkodnunk az erővel, a játékosok szerepeltetésével, mert akkor leszünk ismét bajnokok, ha minden mérkőzésünket megnyerjük.
Mindenképpen szeretnénk egy nagyon nívós nemzetközi tornára kiutazni, hogy felmérjük, mire elég a mai tudásunk nemzetközi szinten, és lássuk hová kell felfejlődnünk.
Idei célunk még, hogy elindítsunk egy hazai rendezésű, meghívásos tornát, amely Európa legjobb klubcsapatainak nyújtana évről-évre megmérettetési lehetőséget. Ez megfelelne a fociban ismert Bajnokok Ligájának, de nem az európai szövetség által elismert hivatalos versenyként rendeznénk, mert az óriási költségeket visz el feleslegesen a rendező és az induló csapatoktól is. Saját szervezésben, saját szponzori lehetőségekkel, meg tudjuk szépen rendezni.

Mondanál néhány szót a Magyar Kupa döntőről, amit sikerült idén sokadszorra is megnyernie a csapatnak?

Ahhoz képest, hogy január első hetében kezdtük el a közös munkát az új edzővel, és immár nagyobb játékos létszámmal, igen jó eredménynek tartom, hogy simán nyertünk minden meccset a kupa sorozatban.
Vannak visszatérő és új játékosok is, de mindenkinek sikerült játéklehetőséget adni a mérkőzések során. Ráadásul a csapatunk végig túlteljesítette a sérültek számának minimális elvárását, mert mindössze egy sérült játékosnak volt kötelező a pályán lennie, de nálunk minden meccsen legalább 3 sérült játszott, sőt volt olyan meccsünk, ahol a tejes létszámot a sérültek adták a pályán. Ezt sajnos rajtunk kívül senki sem tudja teljesíteni ma Magyarországon, de bizakodó vagyok és remélem, ha ez a mi csapatunknak sikerül, példánkból más csapatok is erőt merítenek.

img_9403.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://piremon.blog.hu/api/trackback/id/tr457223451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

József Tolnai 2015.03.04. 19:49:08

Gratulálok Gabi! Sok sikert kívánok nektek.
süti beállítások módosítása